2013. július 15., hétfő

Chapter Five

*Jiyeon POV*
Miközben a többiek ott veszekedtek egymással Daehyun titokban jeleket küldött nekem.  A végén rájöttem, hogy azt próbálja elmutogatni, hogy menjünk el. Mindketten úgy el tudtunk onnan menni, hogy nem vették észre.
- Mit szeretnél? - néztem Daehyunra értetlenül.
- Megiszunk egy kávét?
- Utálom a kávét...
- Oh... Akkor mit szeretnél csinálni?
- Miért én döntsem el, hogy mit csináljunk mikor te hívtál félre? - kérdeztem értetlenül.
- Mert te vagy a lány! - mondta felemelt hanggal. - Plusz gondoltam rendes leszek...
- Oké, akkor menjünk a nagybátyámért - mosolyogtam.
- Én még nem készültem fel arra, hogy a családtagjaiddal találkozzak... Még nem vagyunk olyan mély kapcsolatban... Lassíthatnánk a tempón.
- Te... Most... Miről is beszélsz? - kérdeztem még mindig értetlenül. Ez az ember engem teljesen összezavar. Most kérdem én... Ő a hülye vagy én?
- Ja... semmi-semmi - legyintett - Menjünk inkább. Minek van itt a nagybátyád?
- Azért, mert jött Amerikából meglátogatni minket.
- Miért neked kellett jönnöd érte? Habár... ezt biztos a sors akarta így.
- Mit?
- Hát... hogy mi találkozzunk - mosolygott.
- Te... te mit akarsz tőlem? Te talán perverz vagy? - néztem rá szúrós szemmel.
- Hogy feltételezhetsz te ilyeneket rólam?! Egyáltalán nem nézek ki perverznek - majd ezután teljesen az arcomba hajolt - Nézd... Látod tiszta cuki vagyok!
- Szerintem nem vagy cuki - mondtam, mire az arcára hatalmas csalódottság jött ki – habár véleményem szerint jól nézel ki, de ez nem jelent semmit!
- Nekem ez épp elég - mosolygott a képembe.
- Na, induljunk a bácsikámért - mondtam, majd elindultam.
- Tudod mi a furcsa?
- Mi?
- Hogy ti az egész banda telefonszámát tudjátok, de mi a tiéteket nem. Szóval add meg a telefonszámodat.
- Minek az neked?
- Hát mivel az előbb erősítetted meg, hogy jóképű vagyok. Ezért menjünk el ketten valahova.
- Szerintem eléggé szépen kihangsúlyoztam, hogy idézem... 'Habár véleményem szerint jól nézel ki, de ez nem jelent semmit.'  De amúgy itt van, de ez nem jelenti azt, hogy akármikor zargathatsz engem..
- Még... De majd fog.  Egyébként köszönöm - mondta.
Én erre nem tudtam egyebet reagálni, csak azt, hogy értetlenül bámultam rá.  Most döntsem el, hogy ez a gyerek optimista-e vagy egoista...
- Látod, annyira imponálok neked, hogy már megszólalni sem tudsz.
Áh, azt hiszem rájöttem, hogy mi ő. Ő egy baszott nagy egoista. Egy ideig még elbeszélgettünk úgy, hogy ilyeneket válaszolt nekem, de egy idő után inkább leignoráltam az ilyesmiket. Egy ideig még nem is volt olyan idegesítő, de a végére már a hátam közepére sem kívántam a gyereket.  Remélem, hogy nem fog rendszert csinálni a hívogatásomból. Már most megbántam, hogy megadtam neki a telefonszámomat.
Az jó dolog, hogy tisztában van a kinézetével, de ez nem azt jelenti, hogy lesz köztünk akármi is.  
Már ott álltunk és vártuk, hogy a bácsikám kijöjjön, és végre találkozhassak vele. Évente körülbelül egyszer látom, de van, mikor kétévente tisztel meg a megjelenésével minket. De egyébként örülök neki, mert ha ő jön akkor én egy életre le leszek fárasztva.  
Egy idő után meguntam az állást, mert vagy 10 percig egy helyben voltunk.  Fogtam és elkezdtem menni a közelünkben lévő székek felé. Olyan székek voltak ott, mint a kórházakban szokott lenni, és ez nem tetszett. Miért van egy reptérnek kórház hangulata? Nagy szerencsémre Daehyun is követett engem és leült jó szorosan mellém.
- Menj már arrébb... Nézd már mennyi helyed van még. Hallod ennyi erővel nem akarsz beleülni az ölembe? - kérdeztem.
- Ez jó ötlet, ugyan is zavar, hogy olyanok a székek, mint a kórházban.
- Nem, én nem gondoltam komolyan, tehát ne tedd meg.
- Akkor ülj te az enyémbe, hiszen kényelmesebb vagyok, mint a szék. És egyik kórházban sem vagyok megtalálható, és másnak amúgy sem engedném. Ez kivételes alkalom.
- Megharagudnál, ha nem élnék a lehetőséggel?
- Lehetséges, de inkább ne próbáljuk ki. Na, gyere - paskolta a lábát.
- Ugye vágod, hogy ezt lefényképezhetik?
- El vannak foglalva a többiekkel. Az nagyobb szenzáció, hogy a barátnőd lehúzta Yongguk nadrágját. Addig gyere, ameddig ilyen kedvemben vagyok.
- Na jó legyen neked gyereknap... - mondtam, majd ráültem az egyik lábára. Mire ő közelebb húzott magához. - Ne érezd azt, mintha túl közel lennénk egymáshoz... Utálom.
- Mit? Azt, hogy csak két cm választ el minket egymástól?
Majd miközben mi farkas szemet néztünk egymással egy kezet éreztem a vállamon. Hirtelen hátranéztem, majd mikor megláttam, hogy a bácsikám áll mögöttünk hirtelen kiugrottam Daehyun öléből.
- Ti... Együtt vagytok? - kérdezte értetlenül.
- Természetesen... nem - mondtam.
- Akkor miért ültél az ölében? - kérdezte.
- Csak szégyenlős és nem meri bevallani még magának sem - mosolygott Daehyun.
- Neked nem osztott senki sem lapot. Te csak maradj csendben! - förmedtem rá.
- De én megyek szívem, majd hívlak! - mondta majd hatalmas nevetések között elsétált. Én pedig csak értetlenül néztem, és egy szó sem jött ki a számon, még ha ki akarták volna húzni, akkor se. A meglepődöttség belém fojtotta a szót.
- Na, indulhatunk? - kérdezte Dongwoo bácsikám.
- Persze... - most már érdekesen kijött.
Majd szépen kisétáltunk a reptérről és taxiba ültünk. Mikor már félúton jártunk rájöttem, hogy én bizony ott hagytam Bomot. Ránéztem a telefonomra, ami éppen le volt némítva és láttam, hogy 13 nem fogadott hívásom volt tőle. Gondoltam visszahívom, de egyáltalán nem volt erőm rámenni a nevére és felhívni. Daehyun és a hülyeségei megöltek engem egy életre. Úgy érzem nála csak a nagybátyám fárasztóbb.

*Daehyun POV*
Elég vicces volt a helyzet ahogy Jiyeon nagybátyja észrevett minket és azt hitte, hogy mi akkor most együtt vagyunk. De azért nem nagyon fogott mellé mivel csak hetek kérdése és tényleg együtt leszünk. Valamiért nekem kell ez a csaj... Olyan más. És milyen kis cuki volt, ahogy majd szétrobbant a dühtől mikor elkezdtem a nagybácsikája alá adni a lovat. Alig bírtam ki nevetés nélkül, de most komolyan nagyon vicces volt.
Szóval miután sikeresen beadtam Jiyeon nagybátyának, hogy együtt vagyunk visszaindultam a többiekhez ám mikor odaértem senkit sem találtam a gatyalehúzós helyszínen, még a fotósokat sem. Hova lettek ezek? Oké, hogy mi elmentünk Jiyeonnal, de nekik miért kellett elmenniük?
Na, mindegy az a lényeg, hogy én el voltam Jiyeonnal. Erősen próbál nekem ellenállni, de előbb-utóbb megtörik, és én alig várom azt a pillanatot. Egyébként nem tudom, hogy miért kattantam rá ennyire egyszerűen megtörtént és kész. De mostantól lassítok a tempón, mert úgy veszem észre, hogy neki ez gyors.
Egyébként mikor megláttam, hogy Yongguk ott áll egy szál gatyában a reptér közepén alig tudtam visszatartani a nevetésem. Ez a csaj kész van. Zelot belelöki a szökőkútba Yongguknak lehúzza a nadrágját vajon ki és mi lesz a következő? Egy biztos már alig várom.
A lépcsőtől elindultam jobbra, és elkezdtem keresni a többieket. Már egy jó negyedórája mehettem, amikor megláttam velem szembe jönni a leaderünket és Bomot. Mikor ők is észrevettek Bom elkezdet futni felém mintha valami kutya, kergetné. Nagyon félelmetes volt.
- Hol hagytad az én értékes barátnőmet? - markolta meg két oldalról a vállamat majd elkezdet rángatni.
- Nyugi, nyugi. Elment a nagybácsikájával. Azt hittem, hogy vitt téged is, de ezek szerint nem. Utána kéne, menned nem gondolod?
- Nem gondolod, hogy nem kellett volna otthagyni minket? - mutatott magára és Yonggukra.
- Én megvoltam nélkületek is nyugi. A többiek estek pánikba... - motyogta Yongguk.
- Oké Yongguk akkor, ha eltűnsz nem fog érdekelni. Na, mehetünk? - érdeklődtem.
- Felőlem, de csak akkor, ha haza visztek - mondta Bom.
- Már miért vinnénk haza? - fordult felé Yongguk.
- Azért mert... Mert kedvesek vagytok. Na légy szíves. Nem szeretnék egyedül hazagyalogolni.
- Nem is tudom - mondta Yongguk.
- Légy szíves oppa - kérlelte Yonggukot mire ő belement. Ennek Zelo nem fog örülni... Bom megkért minket, hogy inkább Jiyeon házához vigyük, aminek én kifejezetten örültem ugyanis így a tudta nélkül tudom, hogy hol lakik és meglepetésszerűen beállíthatok hozzá. Köszönöm Bom. Nem is vagy te annyira rossz ómen.
Zelo kicsit pattogott, hogy ő nem fog ilyen kis helyen együtt lenni Bommal, de aztán Yongguk felemelte a hangját és vonakodva, de beült. Bom fején végig egy elégedett mosoly ült, habár nem igazán tudom miért, de ott volt. Kitettük Bomot azután pedig mentünk haza.
Otthon lezuhanyoztam majd gyorsan bebújtam az ágyba és aludtam is. Vagyis aludtam volna ha Himchan nem zavar meg...
- Daehyun! Daehyun van sajttorta! - kiabálta mire én rögtön kipattantam az ágyból és két kezem közé fogtam az arcát.
- És én erről miért csak most tudok?! - fakadtam ki.
- Azért, mert te szépen elmentél tőlünk és addig én és Zelo elmentünk venni...
- Szóval ti ahelyett, hogy engem kerestetek titokban tortát vetettek? Ráadásul sajttortát? - néztem ár összeszűkített szemekkel.
- Hát az a kedvenced. Zelonak is vettünk koktél paradicsomot. Mellesleg valahogy sejtettük, hogy saját magadtól elő fogsz kerülni - mosolygott.
- Büszke vagyok rátok - paskoltam meg a fejét. - Na, együnk - indultam az étkezőbe.
- Ááá várj meg! - futott utánam. Himchan utolért és együtt ültünk le a helyünkre. Mint mindig most is én kaptam a legnagyobb adag sajttortát, de tuti még a többiekéből is jutni fog nekem mert nem hagyom, hogy egyedül megegyenek egy adagot. Nekik az túl sok lenne.
- Mit csináltatok Jiyeonnal? - kérdezte Jongup.
- Hát... Elmentünk a nagybátyjáért - válaszoltam.
- Szóval azért voltak a reptéren - jelentette ki Youngjae.
- Ja. Pontosan ezért.
A következő percekben teljesen a tortámra koncentráltam és minden mást leignoráltam magam körül. Hát igen, ha meglátok egy sajttortát akkor már semmi nem számít csak ő és én. Vajon Jiyeon tud sajttortát csinálni? Biztosan. Viszont ha nem akkor muszáj lesz neki megtanulnia, ha a barátnőm akar lenni. Következő alkalommal ezt el is mondom neki.
A sajttorta egy meghatározó része az életemnek. Ez tény.
Miután mindent megettem elmentem fogat mosni és újra az ágyban kötöttem ki. Már majdnem elaludtam mikor valaki újra felzavart.
- Daehyun! - szólt be Zelo. Hát ezt nem hiszem el. Ma még hagynak aludni?
- Igen?! - kérdeztem kissé ingerülten.
- Alszol? - kérdezett vissza. Ez most komoly? Ugye csak szórakozik velem.
- Igen... Igen alszok, azért válaszolgatok itt neked, mert alszok... Mit akarsz?
- Jó éjszakát - mondta majd becsukta az ajtót én pedig fejbe csaptam magam. Hát ilyen nincs.
- Esetleg még valaki? - kérdeztem hangosan mire újra nyitódott az ajtó. Oké elegem van.
- Daehyun! - szólt újra Zelo.
- Igen?
- Mond te is.
- Jó éjszakát Zelo...

- Neked is - mondta és újra hallottam, ahogy záródik az ajtó. Ez a gyerek sose fog felnőni... De ennyit még megengedhet magának maknae létére.  Ezek után már tényleg senki sem zargatott hála az égnek.

Adrienn & Minirigó xX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése