2013. július 29., hétfő

Chapter Nine

* 1 héttel később, a szülinapi buli előtt pár órával*

*Zelo POV*

Párnappal ezelőtt már minden tag elment szépen egyenként, hogy ajándékot vehessen Bomnak. Mondjuk nem igazán szóltunk a lányoknak, hogy az egész banda megy, de ez nem számít. Mindenki elment ajándékot venni, kivéve engem. Engem lekötött minden, ezért az utolsó pillanatokra hagytam az egészet.
Igazából fogalmam sem volt, hogy mit vegyek neki, de úgy gondoltam, hogy megoldom. Szépen lassan magamra vettem valami ruhát és el is indultam. Éppen kiértem az épületből és rajongok hadát láttam magam előtt. Most az egyszer nem voltak körülöttem őrök ezért egy kicsit megijedtem, na, jó nagyon megijedtem. Csak megmerevedetten álltam, és bámultam magam elé. Ezek után nem sokkal megoldódott a helyzet ugyan is jött pár biztonsági őr, és segítettek nekem elmenni.
Miután beültem a kocsiba azon gondolkodtam még mindig, hogy mit kellene vennem neki. De aztán eszembe jutott, hogy talán felhívhatnám Jiyeont, hogy elmondja mit is szeret. Aztán persze rájöttem, hogy egyáltalán nem tudom a számát. Ez után ismét megvilágosodtam. Tárcsáztam Daehyunt, és érdeklődtem is.
- Zelo? - szolt bele a telefonba.
- Hyung! Kérhetnék egy szívességet?
- Mi lenne az a szívesség?
- Meg tudnád adni Jiyeon telefonszámát? - kérdeztem reménykedve.
- Oh... meg... de, csak azért mert te vagy te.. Meg ismerlek, addig cseszegetnél ameddig meg nem adnám.
- Mennyire ismersz már - nevettem el magam - Akkor küld el üzenetben.
- Oké - mondta, majd kinyomta a telefont.
Vártam pár percet mire megjött az a hülye SMS, de végre megvolt. Aztán azon gondolkoztam, hogy hogyan hívjam fel úgy, hogy ne buktassam le magunkat... Elvégre ő csak azt tudja, hogy Yongguk megy. Mindegy, támadt egy ötletem. Csak remélni tudom, hogy ő nem hívta fel. Gyorsan elmentettem a számát és tárcsáztam is. Körülbelül a harmadik csengésnél járt a telefon mikor még mindig nem vette fel. De miért nem veszi fel? Mindegy, majd talán öt perc múlva ismét megpróbálkozom vele. Szépen telt múlt az idő egyszer csak megcsörrent a telefonom. Ránéztem, és láttam, hogy ez bizony Jiyeon.
- Hello. Miért kerestél...? - kérdezte meglepődve.
- Te tudod, hogy ki vagyok?
- Persze, kiírja a nevedet. Mikor elhagytad a pénztárcádat kiirkáltuk a telefonszámotokat, és elmentegettük, de hogy miért arról fogalmam sincs. A tiédre nem lenne szükségem, sőt a többiekére sem.
- Öhm... Ez egy kicsit gonosz volt... Ha ennyire nem akartad, akkor miért mentetted le?
- Ki mondta, hogy nem akartam... - pufogott - Miért hívtál?
- Yongguk hívott téged esetleg? - kérdeztem. Közben pedig imádkoztam azért, hogy ez ne legyen a megtörtént események között.
- Nem. De miért?
- Azt mondta, hogy hívjalak fel, hogy megkérdezzem, hogy miket szeret Bom. De inkább megkérdeztem, mert néha meg szokott viccelni ilyesmikkel. Szóval eltudnád mondani miket szeret?
- Szereti az Apple cuccokat. Ha nagyon meg akarod lepni, akkor vehetsz neki MacBookot, iPadet vagy iPodot. De ha ezeket egyszerre veszed meg neki, akkor tuti, hogy hozzád megy feleségül…
- Valami olyat, ami kevésbé eszi ki a pénztárcám. Egyébként már csak azért sem venném meg, mert nem akarom, hogy hozzám jöjjön - nevettem el magam. - Egyébként meg Yonggukhoz menne, mert miatta kérdezem.
- Öhm, akkor vegyen neki valami pandás cuccot. Mondjuk, egy óriás plüsst az még úgy sincs neki. Már egyébként sok-sok ilyen dolga van. Szóval azzal meglepheted. Vagyis Yongguk. Tökmindegy, veled beszélek, nem fogok úgy tenni mintha Gukkieval.
- Te miért hívod Gukkienak? - kérdeztem meglepődve.
- Nem volt kedvem kimondani a teljes nevét. De most ha megbocsájtasz, lerakom a telefont. Szia - mondta, majd ténylegesen megtette.

Miután lerendeztük a telefont elmentem egy játékboltba. Volt ott minden hatalmas állat, csak panda plüss nem volt sehol. Sokkal fog nekem emiatt tartozni Jiyeon. Mondhatott volna valami sokkal könnyebben beszerezhetőt. De körülbelül 1 óra szaladgálás után találtam egy pont jó méretűt. Persze ne tessék, félreérteni a pandáról beszélek. Miután kifizettem gyorsan bepattantam a kocsiba és hazavitettem magamat. Miután hazaértem szépen leraktam az ajándékot a többi közé.
- Te miért vettél egy ekkora pandát? - sétált oda mellém Himchan - Sőt, miért pandát?
- Érdeklődtem egy kicsit, és azt mondták, hogy Bom imádja a pandákat.
- Érdeklődtél? Kinél? - vakargatta a fejét.
- Hát szerinted kinél tudtam érdeklődni Hyung? - kérdeztem csalódottan - természetesen Jiyeonnál!
- De Daehyun nem lesz emiatt féltékeny?
- Miért lenne az?
- Hát mert ő szereti Jiyeont.
- De tőle kértem el Jiyeon telefonszámát, szóval nem lehet féltékeny. Azt mondta, hogy megadja inkább, mert ismer.
- Oh, tuti, hogy addig szekáltad volna ameddig idegeire nem mentél volna. Szóval jobb, hogy nem állt ellen ugye? - mosolygott.
- Igen, így energiát és időt spóroltam meg. Na, segíts nekem berakni egy nagy dobozba légy szíves - mondtam, mire Himchan hyung csak bólintott egyet.
Mindenki szépen elkezdte becsomagoltatni az ajándékát, volt, akinek eléggé nagy lett a mérete volt, akinek pedig extrán kicsi, na, ezt sem félreérteni, hiszen a csomagokról beszélek. Az enyém viszont extra naggyá sikerült, bár ez érthető nem? Kekekekekeke.

*Bom POV*
- Ahhhhhhhhhhhh - nyögtem miután egy nagyot nyújtózkodtam az ágyamban. A telefonomért nyúltam és örömmel vettem észre, hogy nincs, rajta ami halálra tud ijeszteni. Megnéztem mennyi az idő. 5 perc múlva egy óra. - Mi van?! - ültem fel nagy hirtelenjében majd a sötétség zavarában dőltem vissza. Újra felültem viszont most lassabban miközben fogtam a fejemet.
Az tény, hogy én egy nagyon "jó" alvó vagyok. Mindenkire rámászok és lelököm a másikat az ágyról. Még régebben történt az az eset, hogy keresztanyukámmal voltunk nyaralni és lelöktem az ágyról, de sikeresen visszamászott. Pár perccel később pedig magam alá gyűrtem, mint egy párnát. Nem viccelek tényleg így volt. Felkeltett és ilyen "Bom te jól vagy?" Kérdéseket intézett felém. Szóval úgy alszok, mint a nem tudom mi. Ha akarnának, még egy bombával se tudnának felébreszteni. Általában délig alszok viszont most már majdnem egy óra.
Az éjjeliszekrényhez nyúltam majd levettem róla a telefonomról hiányzó kis bolyhos kiegészítőt. Gyorsan rátapasztottam a helyére és már mentem is a fürdőbe. - Várjunk csak! - emeltem fel mutatóujjam a tükör előtt. - Minek jöttem én ide? - kérdeztem magamtól ugyanis most lehet nem kéne fürdenem, sőt inkább éhes vagyok. Ezt a feltevésem a gyomrom korgása is alátámasztotta. Berepültem a konyhába majd átöleltem hátulról az én tevékenykedő apucim.
- Wááá Bom! - kiáltotta. - A szívbajt hoztad rám mackó.
- Bocsánat - hajtottam le a fejem - Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Amint látod főzők - mutatott a kajára. A múltkor említettem, hogy apa nem a legjobb a muffin sütésben viszont mást nagyon finoman csinál annak ellenére, hogy hím nemű.
- Jó-jó, de mit?
- Hínárlevest - mosolygott rám.
- Minek csinálsz te hínár levest? - vontam fel a szemöldököm.
- Aj, kislányom. Ne mond, hogy nem tudod. Hát mikor szoktam én az édes kislányomnak hínárlevest csinálni?
- Régen elég sokszor csináltad - mondtam karba tett kézzel. Volt egy idő, amikor minden nap azt csinált ugyanis meg akarta tanulni, hogy majd az édes egyetlen szem kislányának tudjon csinálni a szülinapjára így hát hetekig csak azt ettem... Az első hetekben nagyon rossz volt, hogy őszinte legyek. - Szülinap! Úr isten! Ma van a szülinapom?! És én erről miért csak most tudok?! - mondtam fura és egészen vékony hangon. - Jiyeon - motyogtam.
- Mi van vele? - kérdezte apu.
- Nem köszöntött fel - kezdtem el duzzogni.
- Majd fel fog! - biztatott apám egy vállba veregetéssel.
- De máskor hajnalok hajnalán szokott ide beállítani egy óriási marcipán tortával és azt mondja "Boldog és még sok száz ilyen születésnapot az én édes egyetlen jószívű barátnőmnek, aki mindig mellettem áll és semmivel sem lehetne pótolni, aki oly édes és aranyos, cuki, megértő, ölelős, szép, csodás..." - mondtam volna tovább, de apuci félbeszakította csodálatos előadásomat.
- Nem is szokott ilyeneket mondani - nézett rám olyan "szeretnéd mi?" kifejezéssel.
- Szerinted - mondtam egy elégedett mosollyal.
- Jiyeon azt szokta mondani egy marcipán tortával a kezébe, hogy "Boldog születésnapot remélem még rengeteg ilyen lesz! Ja és legközelebb jövő ilyenkor fogok neked felkelni ilyen korán soha máskor még csak ne is álmodj róla" mosolyog, majd megölel. Ez szokott történni.
- Nem baj attól még álmodozni szabad nem?
- De, csak nem arról, hogy máskor felkel miattad hajnalok hajnalán - nevetett. - Na, menjél, zuhanyozz, le aztán pedig edd meg a hínár levesedet - ütögette meg a popóm.
- Hé! - förmedtem rá majd egymásra mosolyogtunk és elmentem zuhanyozni. Gyorsan megmostam a hajam majd a többi testrészem. Kiléptem a zuhanyzóból magamra tekertem a törölközőm és beálltam a tükör elé.
- Kim Bom! Szedd össze magad! Nem feledkezett meg a legjobb barátnőd a szülinapodról! Megértetted?!
Gyorsan fogat mostam és arcot majd visszamentem a szobámba. Törölközőben az ágyra vetettem magam és kezembe vettem édes telefonom. A rokonok legalább nem feledkeztek meg rólam még ha Jiyeon meg is tette. Mindenkinek, aki felköszöntött visszaírtam, hogy "Köszönöm!" Meg még kinek mit. Keresztanyukámnak például egy kis regényt kellett volna írnom arról, hogy mi van velem ugyanis ő is írt nekem egy ilyet és utána rakta "Veled mi újság? Mesélj!" Viszont én nem tettem inkább megírtam neki, hogy majd telefonon mindent elmesélek. Felvettem egy rövidnadrágot és egy bő rövid ujjút majd az étkező felé vettem az irányt. Apa kiszedte nekem a levest ő pedig ráment evett. Elvei szerint ilyenkor csakis kizárólag a szülinapos ehet hínárlevest. Megjegyzem, nem igazán vagyok oda érte, de miatta megeszem. Nem csoda, hogy meguntam és már szinte rá se bírok nézni mikor hetekig csak ez táplált. Na, mindegy. Egy évben egyszer kibírom.
- Mi újság azzal a fiúval, akit belelöktél a szökőkútba? - érdeklődött apu.
- Semmi. Legutóbb mikor találkoztam vele Jiyeon épp a koktélparadicsomunkból adott neki, de ahhoz képest, hogy máskor milyen undok volt velem most nem csinált semmi olyat azon kívül, hogy elvette a paradicsomot, de hát elvileg ő is imádja, szóval ezt elnézem neki.
- És azzal, akinek lehúztad a nadrágját? - kérdezte mire elpirultam és nyávogások közepette a kezembe temettem arcom.
- Semmi!
- Na, mondjad csak!
- Hát esténként szoktunk sms-ezni vagy beszélni. Nagyon aranyos. De semmi több.
- Tetszik az a fiú? - kérdezte mire megint elpirultam.
- Apa! - szóltam rá.
- Oké-oké - tette védekezően maga elé a kezeit majd tovább ettünk.
Csak az ágyamon fetrengtem és szenvedtem már vagy két órája ide-oda dobáltam magam és fura hangokat adtam ki mire végre megcsörrent a telefon és Jiyeon cuki képét láttam rajta.
- Csá! - kiabált a telefonba vidáman.
- Csá... - morogtam.
- Gyere hozzám - mondta.
- Minek? - kérdeztem kedvetlenül.
- Azért, hogy nálam legyél - jelentette ki. Most kajak nem emlékszik a szülinapomra? Ez nem lehetséges, de komolyan. Ne... Csordult ki egy könnycsepp a szememből.
- De nem akarok - mondtam miközben a sírás kerülgetett.
- De gyere!
- Miért mennék? - húztam fel az orrom.
- Nem árulhatom el, de gyere! Öltözz csinosan! - parancsolta majd letette.
- Ajjjjhhhhhhhhhh! - ordítottam el magam. - Mit tegyek?!
Azt mondta csinosan szóval csinos leszek! Nem láthatja mennyire összetörtem, mert nem emlékszik a szülinapomra. Kitártam a szekrényem és elkezdtem kutatni valami csinos kis ruhácskáért. Végül egy fekete alapon kis virágmintás ruhára esett a választásom. Gyorsan magamra vettem majd leültem a fésülködő asztalomhoz és elkezdtem felvinni egy szolidabb sminket. Mikor mindennel végeztem és már az előszobába vettem a magas sarkúm apuci megjelent.
- Hova-hova kisasszony? - kérdezte csípőre tett kézzel.
- Csak Jiyeonhoz azt mondta öltözzek csinosan...
- Biztos csak hozzá? Nem lehet, hogy azzal a Yongguk sráccal találkozol?
- Apa! Mondom, hogy Jiyeonhoz megyek! Az a srác pedig azt se tudja, hogy ma van a szülinapom habár Jiyeon se... Szia apa! - pusziltam és öleltem meg. - Majd jövök valamikor.
- Rendben. Ne siess haza!
- Oké-oké. Elmentem! - mondtam majd bezártam magam mögött az ajtót. Nemrég hívtam egy taxit, ami ha minden igaz már megérkezett így gyorsan kimentem a kapuhoz és milyen igazam volt ugyanis ott találtam a taxit. Beültem majd bemondtam a címet.

Tíz perc múlva már fizettem és Jiyeonék lépcsőháza előtt voltam. Felcsengettem. Gyors reagálás után beléptem a lépcsőházba majd hívtam a liftet. Szerencsére nem kellett várnom a liftre ugyanis itt volt a földszinten. Megnyomtam a 6 emelet gombját és már vitt is a csodás gépezet felfelé. Kinyílt a lift én pedig elindultam a barátnőm lakása felé. Meglepetésemre az ajtó nyitva volt a lakás pedig teljes sötétségben állt. WTF? Beléptem mire felkapcsolódott a villany és megjelent előttem Yongguk majd átölelt. Úr isten! Apának azt mondtam nem vele találkozok. Most egy hazug dög lettem?! - tört rám a kétségbeesés majd észrevettem, hogy nem csak Gukkie van ott hanem Jiyeon és a többi tökfilkó is...




Adrienn & Minirigó xX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése