Chapter Six

*Jiyeon POV *

Miután a taxi megérkezett a épülethez ahol lakunk, fogtam magam kiszálltam, és rettentő nagy sebességgel elkezdtem futni a lifthez ami pont akkor nyílt ki amikor odaértem. Megvártam ameddig mindenki kisétál, és én besurrantam, és Dongwoo bácsikámat meg sem vártam. Mikor felértünk a 6. emeletre gyorsan berontottam a lakásunkba. Onnan pedig egyenesen a szobámba mentem.

Kínos volt az, amit most átéltünk. Ha Daehyunnal találkozom még egyáltalán a jövőben, akkor tuti, hogy nem fog többé az élők közé tartozni. Hogyan adhatta be az én amúgy is hiszékeny Dongwoo bácsikámnak azt, hogy együtt vagyunk? 4 napja találkoztunk először. De igazság szerint én nem akarok tőle semmit. De ő viszont úgy rám ragadt, mint egy matrica. Ezeket a gondolataimat megszakította az, hogy dörömbölést hallottam az ajtón. De először annyira nem érdekelt, de ez nem sokáig volt így.

- Jiyeon! - ordított oda nekem anya - Nyisd már ki légyszíves.

- Rendben. - szóltam vissza, majd odasétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Mikor megláttam, hogy Bom van ott meglepődtem - Hát te? - néztem rá értetlenül. Mire ő csak beviharzott, és bement a szobámba.

- Ki az? - kérdezte Dongwoo miközben kidugta a fejét a konyha ajtaján.

- Bom.

- Miért jött ide ilyenkor? - kérdezte ismét.

- Tudnom kellene? Csak szótlanul bement a szobámba - vontam vállat.

- Bom! - ordított oda a bácsikám neki.

- Igen? - hallatszott ki ijedten a hangja.

- Eszel velünk?

- Természetesen.

- Hát akkor gyertek mindketten, mert kész a kaja - mondta anya, majd Bom olyan sebességgel kifutott a szobámból, hogy meg se látszott rajta, hogy baj van a szívével.  Majd szépen mind az öten leültünk az asztalhoz. Anya pedig berakta elénk a krumplipürét és a rántott csirkemellet. Egy ideig szó nélkül ettünk, majd a csendet Dongwoo bácsikám törte meg.

- Tudtátok, hogy a lányotoknak van barátja? - majd erre mindenki meglepődött, de én annyira, hogy a kaja kijött a számon és egyenesen a orcájába landolt.

- Hogy mi?! - fordult felém Bom - És én erről miért nem tudok?

- Én sem tudok róla, megnyugodhatsz... - vakargattam a tarkómat.

- Jó nekem ez most magas... - mondta Bom egy kínos mosoly keretében.

- Te ültél egy fiú ölében nyilvános helyen... - mondta a bácsikám.

A szüleim pedig csak szótlanul ültek ott a meglepődöttségtől. Igazából most már biztos voltam abban, hogy kinyírom Daehyunt... Bom csak egyre kerekebb szemekkel nézett rám.

- Hogy mit csináltál?! - kérdezte Bom meglepően vékony hangon.

- Majd ezt elmesélem neked inkább négy szem közt. Nem szeretném a szüleim orrára kötni. Már bocsánat - néztem rájuk.

Erre a mondatomra Bőm megragadt egy rakat kaját és behúzott a szobámba. Leült az ágyamra, és a szájába vett egy husit, majd megszólalt.

- Hallgatlak - mondta, majd elkezdte rágcsálni a szájában lévő dolgot.

- Ne egyél az ágyamban, légy szíves - kértem.

- Nem leszek szíves.

- Na, akkor mondom. Daehyun elkezdett nekem ott mutogatni, azzal a céllal, hogy félrehívjon. Aztán kérdezte mit csináljunk én meg mondtam, hogy menjünk a nagybátyámért. Aztán elkérte a telefonszámomat, arra hivatkozva, hogy mi tudjuk az övéket. Ami a legrosszabb volt... Oda mentünk ahol leszállt Dongwoo bácsikám, és vagy 10 percig álltunk, mire én leültem. Ő pedig odaült mellém jó közel volt... Mondtam, hogy ennyi erővel beleülhetne az ölembe meg ilyesmi aztán meg kierősködte, hogy én üljek az ölébe.... Egyébként egész végig ilyen hülyeségekkel basztatott, hogy 'majd lesz köztünk valami'... Aztán mikor megjelent a nagybátyám beadta neki, hogy együtt vagyunk. - mondtam végig, ő pedig közben annyira figyelt, hogy a hús kiesett a szájából.

- Ez a férfi oda van érted meg vissza... Beléd esett, mint vak ló a gödörbe. Bezzeg engem Yongguk le se kakil - vágott be egy fájdalmas fejet. - Már csak azt nem értem, hogy te miért vagy vele ennyire ellenszenves... Habár ez a te dolgod...

- Azért, mert nem tudok róla semmit... És utálom, ha valaki túl közel érez engem magához. Négy napja tudok csak a létezéséről.. Addig azt sem tudtam, hogy van ez a B.A.P dolog...

- Egyébként tudja, hogy itt laksz.

- MIIIIIII? Honnan? Miért? Hogy? - bombáztam meg a kérdéseimmel.

- Hát valahogy el kellett jutnom ide... És ők voltak a legkézenfekvőbb lehetőség... Szóval így.

- Egyébként miért is jöttél? Most, így jó lenne megtudni.

- Ja, hát ez egy egészen rövid történet. Hát a barátnőmmel elmentünk a reptérre a bácsikájáért. Aztán a barátnőm rejtélyes módon eltűnt és otthagyott egyedül! - mászott a képembe.

- Hát én nem mondanám, hogy egyedül hagytalak, mert ott voltak a fiuk is...

- Nemileg egyedül hagytál és ez nekem pontosan elég.

- Ha nem akarod, hogy legközelebb ez megtörténjen, akkor bilincselj magadhoz... Legalább akkor nem kell mások ölébe ülnöm....

- Hívd ide Daehyunt, hogy vigyen haza... - mondta.

- Oké... - forgattam meg a szemeimet.

Ezután gyorsan megkerestem a papírt, amire kiírtuk a számukat, majd bepötyögtem a telefonomba, és tárcsáztam. Biztos örülni fog neki, hogy ilyenkor zargatom.

*Daehyun POV*

Mikor már fél órája az igazak álmát aludtam valaki megint úgy döntött, hogy felzavar édes álmaimból és felhív telefonon... Ma se fogok aludni. A telefonomért nyúltam és meg sem néztem a kijelzőn, hogy ki is az a bizonyos személy, aki hívott.

- Ki a franc az már megint?! - ordítottam kissé idegesen a telefonomba.

- Hát... ö... én vagyok az - mondta egy ismerős hang.

- Oké és ki az az én?

- Jiyeon... - mondta egykedvűen. Oh jaj... Talán mégis csak meg kellett volna néznem, hogy ki hív. Így most még jobban elástam magam a szemében...

- Ennyire hiányoztam? - mosolyogtam elégedetten habár ezt ő nem láthatta, de talán jobb is. - Egyébként neked megbocsájtok, hogy ilyenkor hívogatsz, és csak szeretném közölni veled, hogy akármikor hívhatsz. Én mindig itt leszek neked meg persze a vállam.

- Csak azért hívtalak, mert Bom fél egyedül haza menni, és mivel azt mondtad, hogy akármikor itt leszel, nekem most tedd meg nekem ezt a szívességet, hogy haza kíséred - mondta. Akkor most önző célokra fog engem felhasználni? Ez elszomorít... - Megköszönném - tette hozzá.

- Rendben elintézem... - morogtam a telefonba.

- Te nem így szoktál velem beszélni... Mi történt?

- Nem is szoktam veled így beszélni, mert ez volt az első alkalom és remélhetőleg több nem lesz. Csak már negyedjére keltenek fel...

- Mivel tudod hol lakom gyere és vidd el.

- Honnan tudod? - ültem fel az ágyban.

- Van egy olyan dolog, hogy Bom.

- Szóval én dolog vagyok? - hallottam meg Bom hangját is.

- Ja - közölte vele a fájdalmas tényt Jiyeon.

- Oké, ezt majd megbeszélitek, ha letettük a telefont - mondtam.

- Akkor itt találkozunk. Szia! - mondta és már le is tette a telefont.

Én kikecmeregtem az ágyból és elindultam Yongguk szobájába. Azt nem mondtam, hogy én hazaviszem csak, hogy elintézem.

Az biztos, hogy én ebből a házból egy ideig ki nem teszem a lábam. Odabattyogtam az ajtajához és bekopogtam. Nem jött válasz ezért megtettem újra. Megint semmi. Hát oké akkor csak simán benyitok.

- Zelo... Már mondtam, hogy jó éjszakát. Puszi is kell vagy mi? - mondta mire én megköszörültem a torkom.

- Daehyun vagyok... - világosítottam fel.

- Oh... Mit akarsz? - ült fel.

- Hát el kéne menned Bomért - vakargattam a tarkóm.

- Mi a picsa? - kérdezte.

- Fél egyedül haza menni.

- Menj el vele te... - morogta.

- Nem véletlenül jöttem hozzád. Tudod nekem semmi kedvem. Plusz már negyedjére keltenek fel. Csalódást pedig nem okozhatok Jiyeonnak mikor épp a meghódításán dolgozok szóval légy szíves tedd meg nekem ezt a szívességet.

- Nem akarom...

- Na. Legalább közelebb kerültök egymáshoz Bommal és lesz ürügyem, hogy miért találkozzak Jiyeonnal. Ezzel nem csak egy, hanem két emberen is segítesz az egyik pedig közeli barátod - mondtam miközben már az ágyán térdepeltem.

- Te a barátom vagy? Mióta?

- Igen, igaz is én a családtagod vagyok, szóval segíts. Kérlek - fogtam két tenyere közé az arcát mire ő eltolt magától. - Hé!

- Még mindig ugyan azon a véleményen vagyok... Nem!

Egy ideig még kemény győzködtem Yonggukot. Ugráltam az ágyán szétdobáltam a ruháit minden hülyeséget megtettem azért, hogy végre beleegyezzen. Aztán hála az égnek megtette. Tudom, hogy ez alatt az idő alatt simán elmehettem volna Bom kisasszonyért, de ez jobb megoldásnak tűnt. És azt is tudom, hogy ezzel egy lehetőséget taszítottam el arra, hogy Jiyeonnal találkozzak, de hát most, na a lustaság nagy úr...

*Yongguk POV*

Miután Daehyun szépen szétdobálta a cuccaimat, meg ugrált az ágyamon, mint egy bolha... Meguntam már azt, hogy a könyörgését halljam, ezért beleegyeztem. Szépen lassan átöltöztem, majd elindultam a címre, amit nem régen hagytunk el.

 Én lehettem az álcázás mestere. Mondjuk ilyenkor csak a pedo noonak vannak kint az utcán, és nem a fiatal rajongóink.

Igazából kocsival is mehettem volna, de az túlságosan hosszú idő lett volna, mire megkeresem a kulcsot abban a rendetlenségben amit Daehyun csinált. Habár, ha hamarabb beleegyezek akkor nem történt volna ez, de már mindegy. Körülbelül fél órámba telt, mire megoldottam az oda utat.

Mikor odaértem a nagy háztömbhöz elkezdtem keresgélni, hogy hányadik emeleten lakik Jiyeon. Amikor megláttam, hogy a 6.-on hinni sem akartam a szememnek. Mire felmásztam az adott emeletre egy hatalmasat csaptam a fejemre, mert rájöttem, hogy van lift is. Sikeresen elkúrtam még 15 értékes percet. Lassan már 11-et ütött az óra, de nem érdekelt.  Mikor odaértem már csengettem volna be, de egy hang hallatszott ki, ami éppen Daehyunt szidta.

- Már vagy egy órája hívtuk és csak most ért ide, hát ezt nem hiszem el... - mondta mérgesen Bom - Haza akarok menni...

- Majd jön...  - hallottam Jiyeon hangját is.

Ekkor én azt sem tudtam, hogy mit fognak ahhoz szólni, hogy én jöttem és nem Daehyun. De fogtam és becsengettem, mikor kinyitották az ajtót csak két meglepődött arcot láttam.

- Hát... izéé... Sziasztok - mosolyogtam.

- Ohh szia Gukkie - integetett nekem Bom.

- Mi ez a becézés? - kérdezte Jiyeon meglepődve, majd hirtelen elkezdett ide-oda nézegetni. Egyszer rám, egyszer pedig Bomra - Ti ilyen közel kerültetek egymáshoz? Lemaradtam valamiről?

- Nem, csak ez olyan aranyos... Ugye szólíthatlak így? - fordult felém.

- Igen. Na de most eljuthatnánk a házatokig? Tudod, szeretnék aludni még ma...

- Menjünk, menjünk. - ragadt karon.

Majd ezek után hazakísértem. Mire hazaértem annyira le voltam fáradva, hogy rögtön beleugrottam az ágyamba, és abban a pillanatban elaludtam.

Adrienn & Minirigó xX