2013. augusztus 9., péntek

Chapter Twelve

*Bom POV*
Zelo továbbra is rajtam tehénkedett viszont én már majd megfulladtam miatta. De komolyan meddig akar még rajtam pihenni és csak fürkészni az arcomat?! Igen a farkasszemnézésből áttértünk arra, hogy elkezdte tanulmányozni az arcom minden pici szegletét. Neki ebben mi a jó? Meg oké, hogy beleegyeztem, hogy skypeoljunk és sms-ezzünk, de az nem azt jelenti, hogy már rögtön "leteperhet" a barátnőm szülei ágyán. Igazán leszállhatna rólam. De tényleg. Meg fogok fulladni! De várjunk, csak ezt miért nem hangosan mondom?!
- Meg... Fogok... Fulladni - nyögtem ki nagy nehezen Zelonak.
- Mivel TE kezdted viseld el a következményeket - emelte ki a "TE" szócskát.
- Nem igaz! Jongup kezdte!
- Are You Fucking Kidding Me?
- Nem, nem szórakozok veled! Jongup esett bele a tortába és dobta le vele Jiyeont!
- Akkor most miért én kapok és miért nem Jongup vagy Jiyeon?
- Zelo... Most te komolyan azt akarod, hogy felsoroljam neked ki kit dobott le és miért téged vettelek célba?- kérdeztem majd próbáltam kiszabadulni szorításából, de nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztem, ugyanis még jobban lefogott. Immáron két kezével fogta le a két karomat. Tökéletes pozíció emberek! Tökéletes!
- Igen sorold fel légy szíves, és mond is meg az okát most.
- Élvezed mi? - kérdeztem "kinyírlak" szemekkel.
- Na, gyorsan mondjad - sürgetett.
- Jongup ledobta Jiyeont, Jiyeon ledobta Daehyunt, Daehyun Himchant, Himchan Youngjaet, Youngjae Yonggukot, Gukkie pedig engem - mondtam és ekkor kicsit lelombozott fejet vágtam. - És akkor most kedves Zelo vajon ki maradt ki a sorból, na, ki?
- Dongwoo! - szólalt meg. Erre én legszívesebben fejbe csaptam volna magam, de egyesek lefogták a kezemet!
- De ő eltűnt... És ha úgy nézzük, akkor már az egész B.A.P tortás volt kivéve téged. Tudtommal Dongwoo nagybácsi nem tartozik a B.A.P-be. Már csak ezért is téged kellett ledobnom.
Zelo épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor valaki be akart nyitni a szobába. Zelo hirtelen elengedte a kezem majd leugrott rólam.
- Engedj be! - hallottam Yongguk oppa hangját és, hogy újra veri az ajtót. Ez mostanában elég jól megy neki...
Felálltam az ágyról majd miközben mentem el Zelo mellett fejbe ütöttem, amit ő nem nézett jó szemmel így alám akart rúgni, de nem igazán jött neki össze így hát visszafordultam felé és kinyújtottam rá a nyelvem, amit ő egy pufogással díjazott. Az ajtóhoz értem majd kinyitottam azt.
- Végre, hogy megnyitottad hatalmas személyemnek az ajtót - mondta majd karon ragadott és bedőlt velem az ágyba. Mi baja van ma mindenkinek?! Erre a tettére Zelo kikerekedett szemekkel bámult ránk én meg egy "Engem ne kérdezz" kifejezést alkottam neki. - Hey! Zelo te is itt vagy? Észre sem vettelek - mondta oppa majd elhelyezkedett és bealudt.
Oké, oké, hogy alszik ezzel viszont csak az volt a baj, hogy engem is magával rántott és eléggé magához kötött. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem igazán sikerült. Zelo még a szobában volt, úgyhogy nem volt más választásom, mint hozzá fordulni.
- Segíts! - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem! - jelentette ki majd sarkon fordult és bezárta maga mögött az ajtót. Ilyen nincs! Azt mondtam apának, hogy nem Gukkieval találkozok, most meg itt vagyok vele egy ágyban és nem enged el. Sőt még be is aludt! Nekem végem. Ez már biztos...

Reggel Yongguk mellkasával a fejem alatt ébredtem. Körülbelül egy párna funkcióját tölthette be nálam ugyanis öleltem, mint egy párnát miközben a fejem alatt volt. A lábaink pedig teljesen összegabalyodtak.
- Mi a franc?! - ültem fel hirtelen majd ki szabadítottam a lábaimat erre a tevékenységemre Gukkie elkezdett mocorogni és dumálni valami érthetetlent az orra alatt. - Kelj már fel! - rázogattam meg mire ő felült az ágyban és azt mondta:
- Még öt percet! - könyörgött majd visszaesett az ágyba és újra rántott magával... Leszokhatna erről. Igazán. Megtehetné. Yongguk az alatt az öt perc alatt mindenféle alvás pozíciót kipróbált, ha lehet ezt mondanom.
Mikor végre letelt az z öt perc felrángattam az ágyból és ellökdöstem a fürdőszobáig ahol benyomtam a zuhany alá és ráengedtem a hideg vizet hátha ettől felébred.
- Ez túl hideg! Ezt igazán kihagyhattad volna! Ráadásul nincs váltó ruhám! - ordibált adj hirtelen kiugrott a zuhany áll én pedig csak nevettem.
- Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki - nevettem tovább mire Yongguk megindult felém és részesített egy óriási és nedves ölelésben... - Ezt igazán kihagyhattad volna - mondtam én is azt amit ő 1 perccel ezelőtt.
- Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki - nevetett majd kimentünk a fürdőből. A nappaliban az a látvány fogadott, ahogy Jiyeon alszik a kanapén a B.A.P tagjai pedig bámulják. Minek tapadt ezeknek a szemük az én alvó barátnőmet? És őszintén szólva nem is az a furcsa, hogy ezeknek majd ki esik a szemük, hanem az, hogy Daehyun nincs itt bámulni őt...
- Minek bámultok szegény alvó embereket? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Minek álltok itt vizes ruhában? Ráadásul te hyung teljesen csöpögsz - mondta Jongup.
- Hogy tud egy ember csöpögni? - kérdezte Himchan mire Youngjae fejbe verte magát.
- Hát... A ruhájára értettem, vagyis a vízre... - magyarázta meg Jongup.
- Mikor megyünk már haza? - nyafogott Zelo.
- Miért talán nem érzed jól magad? - fordultam felé összefont karokkal.
- Nem az, hogy nem érzem jól magam én... én koktél paradicsomot akarok, itt meg csak torta van mindenhol... még egyszer mondom MINDENHOL, ezért csak menjünk haza.
Megbeszéltük, hogy a fiuk haza visznek engem is, hogy ne kelljen buszoznom. Igazán rendesek voltak velem, azt hiszem. Viszont úgy összességében mi nem voltunk rendesek ugyanis ott hagytuk Jiyeont a nagy torta háború maradványaival. Milyen rosszak vagyunk is mi.
Útközben megálltunk egy szupermarketbe ahol vettünk jó sok koktélparadicsomot meg mindenféle kaját  a srácoknak. Nálunk szerintem most van minden, ha meg nem majd visszajövök. A bolt után a fiuk kiraktak otthon és mentek tovább.
Mikor haza értem apu kicsit lecseszett, hogy miért nem hívtam fel, hogy nem alszok otthon még akkor is ha gondolta, hogy nem töltöm otthon az éjszakát jó lett volna ha értesítem. Apa sunyi módon kileste az ablakból, hogy hogyan értem haza. Így hát elkezdett nekem beszélni arról, hogy vigyázzak a fiukkal stb... Szóval tartott egy kisebb felvilágosítást. Nagyon gáz volt...

*Jiyeon POV*
Reggel, amikor felkeltem fogalmam sincsen, hogy hogyan de a nappaliban a kihúzott kanapén aludtam el, ami most jelen esetben ágy. Szépen lassan kikeltem a fekvőhelyről, hirtelen felálltam, majd egy kicsit megszédültem, ezért hát fogtam magam és visszadőltem az ágyba. Körülbelül öt percig feküdtem szinte mozdulatlanul, amikor hallottam, hogy mindenki szépen lassan kisétál az ajtónkon.
- Miért maradtak ezek reggelig? - kezdtem el a társalgást magammal - Na, mindegy, megnézem mit alkottak a házunkkal - folytattam tovább, majd ismét felálltam, aztán kinyújtottam a végtagjaimat szépen majd a szemeimet is megdörzsölgettem, de valahogy még mindig nem volt tökéletes a látásom. Ezért hát, elmentem a fürdőbe és megmostam az arcomat, és lám a látásom tökéletes lett. Visszamentem a helységbe és annyira meglepődtem a látványon, hogy nem hittem a szemeimnek.
Torta volt mindenhol, tényleg... már emlékszem, hogy Jongup szépen az arcomba tömte, amikor belelökte őt Yongguk, hm... most, hogy így belegondolok Bom volt az, na mindegy. Én pedig ezt az ördögi kört azt hiszem azzal folytattam, hogy belenyomtam Daehyun arcába. Hagyjuk ezt a témát inkább.
Miután a tortás ügyön túltettem magamat megláttam, hogy az ajándékok csomagolása is a padlón landolt, plusz sok-sok doboz ugyebár Youngjae jóvoltából. Komolyan nem értem, hogy miért kellett ezt eljátszania, még az első pár doboznál oké volt, de az, amit elrejtett eme kartonok sokaságában az már nem volt se vicces se oké.
Aztán még megláttam, hogy pár lufit is kilyukasztgattak az éjszaka folyamán... el fog borulni az agyam. Nem szeretek takarítani, de ezt el kell tüntetnem mire anyáék hazaérnek, sőt az, hogy nem szeretek az enyhe kifejezés. Én takarítani csak úgy szeretek, ha a telefonom a zsebemben, a fülhallgató pedig a fülemben van.
Várjunk... csodálatosan eszembe jutott, hogy Dongwoo még az előkészületeknél a köreinkben tartózkodott, aztán hirtelen eltűnt, ráadásul szó nélkül. Ha elment, akkor talán soha sem tud visszajönni, ugyan is a tájékozódási képessége ebben a városban egyenlő a nullával. Mondjuk ezt már tapasztalhattuk sokszor.
Talán most elveszítettem a nagybátyámat? Mit fognak ehhez szólni a szüleim? Meg fognak ölni, ki az a hülye, aki hagyja, hogy egy felnőtt nagyjából értelmes ember elszökjön otthonról? De aztán gondolkoztam még egy kicsit, és aztán szépen lassan átkezdtem nézegetni a szobákat is, majd mikor betértem a szüleim szobájába a szám körülbelül a padlót ütögethette.
Az ágy tele volt torta maradványokkal, ide a büdös életben nem jön többé a B.A.P! Ezt most eldöntöttem magamban, még egyszer ide be nem teszik a lábukat mind a hatan. Sőt ha már Daehyun is belép ide az is túl sok lesz majd.
Vá-várjunk, miért kellene neki idejönnie? Nem, nem kezdhetem őt elkedvelni, vagy valami ilyesmi... Teljességgel képtelenség, hogy én ezt ki tudjam takarítani, ezért őszinte leszek a szüleimmel ha hazajönnek. Elvégre ők is belementek, hogy itt tarthatjuk, és ők voltak azok, akik elvonultak a nagyimhoz éjszakázni.
Jó, most már a szobám ajtajánál jártam, amikor horkolást hallottam belülről. Egy kő esett le a szívemről, hogy Dongwoo még sem szökött el. Szépen lassan benyitottam, és láttam, hogy éppen ölelget valakit maga mellett.  Szépen lassan odasettenkedtem, és megláttam, hogy Daehyun az. Hogy került az ágyamba Daehyun, ráadásul Dongwooval és miért ölelik egymást?
Oké vázolom a helyzetet. Daehyun lába Dongwoo lábán volt, és a másik keze pedig fogta a derekát. Dongwoo egyik keze pedig ölelte Daehyunt a másik pedig a feje alatt volt.
- Hol a telefonom? - nézegettem össze-vissza a szobában, majd megláttam, hogy ott van közöttük. Szépen lassan odanyúltam, majd lefényképeztem őket és nevetgéltem. Utána még egy képet akartam csinálni, de hirtelen Daehyun megragadott, és berántott kettejük közé. Hirtelen Dongwoo maga alá tömte a karomat, majd Daehyun szépen rám tette mindkét lábát. Körülbelül két-három percig bírtam ezt a helyzetet, majd elkezdtem mocorogni.
- Mi vhaaaan? - kérdezte Dongwoo mire Daehyun szépen felkelt, mint egy zombi.
- Ezt én is kérdezhetném. Mi a francért vagytok ti az én szobámban, sőt az szent helyemen ráadásul miért ölelkeztetek? - néztem rájuk szúrós szemmel.
- Édesem meg tudom magyarázni! - pattant fel Daehyun az ágyból - Yongguk hibája volt az egész. Nem vagyok meleg! Esküszöm, csak téged szeretlek.
- Eddig eszembe sem jutott az, hogy melegnek higgyelek, de most már... hogy így kimondtad lehetségessé vált az elmémben ez is.
- Azért jöttem ide, mert azt hittem te itt vagy. Aztán itt feküdt hason az ágyon valaki úgy gondoltam, hogy te vagy szóval befeküdtem melléd abban a hitben, hogy veled fogok aludni. De most reggel... ez az álom szertefoszlott.. Meg tudsz nekem bocsájtani? - fogta két keze közé az enyémeket.
- Te Jiyeon... - ült fel az ágyon Dongwoo - Múltkor miért tagadtad, hogy együtt vagytok mikor nyilvánvaló, hogy komoly kapcsolatot folytatsz ezzel a fiúval?
- Letagadtad a mi mély kapcsolatunkat? - súrolta Daehyun álla a padlót.
- Nem tudom, milyen viszonyt tudnék cáfolni egyáltalán...- motyogtam
- Kedves mágnes.. Egyértelmű, hogy köztünk lángol a tűz, szikrázik a levegő, villámlik az erő... a szeretetem ereje! - mondta drámai előadás közepette.
- Ha befejezted ezt a csodálatos megszólalásod, akkor talán haza is mehetnél... - mondtam - Tudod a többiek szépen elfeledkeztek rolád, és elmentek - erre az egészre Daehyun csak annyit tudott reagálni, hogy értetlenül pislogott.
- Kísérj haza!
- Nem fog hazakísérni, mert, mert nem és kész - kommentálta ezt az egészet Dongwoo mire magához ölelte az én dagadt plüssömet.
- Bácsikám maga csak maradjon csendben, és váljon köddé, mint tegnap este.
- Gyerek ne hívj, már a bácsikádnak mikor három évvel vagyok nálad idősebb, ja és nincs is közöttünk rokoni kapcsolat, na, menj ki innen de nagyon gyorsan!
- Ne hívjon, gyereknek mikor csak három év van köztünk. És a drámákban is amiket nézek, hogyha egy lánynak van barátja a lány apját apának hívja a fiú. Akkor én a barátnőm bácsikáját miért ne hívhatnám bácsikámnak? Jiyeon menjünk - ragadott engem kézen majd a liftbe húzott és megnyomta a földszint gombját.
- Barátnő... milyen barátnő? Meg milyen tűz lángol itt neked? Mindjárt magunkra öntök egy vödör vizet és nem fog lángolni az égvilágon semmi! - mondtam felháborodottan.
- Szerelmünk lángja terjed, mint a futótűz egy vödör vízzel nem lehet kioltani. És lehet, hogy nem vagy még a barátnőm, de lásd, meg hamarosan az leszel! - húzott magához közel a derekamnál fogva, és csak pár centi választott el minket egymástól.
- Akkor szerzek egy slagot - löktem el magamtól.
- Mondom én, hogy olyan, vagy mint egy mágnes...
- Te meg olyan, vagy mint egy örökké tapadó matrica.

- De csak érted tapadok - ölelt át.

Minirigó & Adrienn xX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése