Chapter Thirty-One

*Bom POV*

Azt hittem álmodom, mikor olyan érzésem támadt mintha ráznának, de rá kellett jönnöm, hogy ez apa… Az elején próbáltam csodásan leignorálni tettét és azt, hogy hozzám beszél, de meguntam. Mégis mi a fenéért zargat ez engem? Máskor mindig hagyja, hogy aludjak. Főleg nyári szünetben, most pedig az van. Szóval kérdem én; miért nem hagyják, hogy aludjam az igazak álmát?

- Mackó! – rázogatott tovább.

- Hm… Ööö… - nyögdécseltem.

- Kelj fel – mondta. – Hallod?

- Mennyi az idő? – nyögtem továbbra is.

- Hajnali 5.

- Miért?

- Hát… Mert annyit mutat az óra – mondta apa furcsa hangnemben.

- Nem az. Miért keltesz fel ilyenkor?! – lettem ingerültebb miközben lecsaptam magamról a takarót és felültem.

- Hó-hó! – hőkölt hátra pár lépést apa. – Menned kell a nagyihoz a farmra.

- Nem! – vágtam rá egyből csodálatos kis válaszom. Egy párszor az évben el kell mennem a nagyihoz segíteni neki. Tavaly is voltunk Jiyeonnal, de most semmi kedvem menni. Plusz eddig mindig volt időm rá készülni most pedig csak így közli velem, hogy ma mennem kell?! Kösz apa…

- Nem azt kérdeztem, hogy mész-e vagy nem… Azt mondtam menned kell! Egy óra múlva megy a buszod vagy szerezz fuvart. Nekem mindegy kivel meg mivel mész. Csak juss el oda és menj valakivel. Egyedül semmiképp nem mehetsz. Ha nem szervezel be valakit, akkor majd én fogok – Mi vagyok én gyerek? Oké, hogy bármikor bajom lehet, de akkor is… - Ott van Jiyeon, Zelo, Yongguk, Daehyun, Himchan – számolta ujjain a lehetőségeket.

- Oké apa. Megértettem jó?

- Rendben.

- Egyébként mi ez a hirtelen jött menés? Eddig mindig szóltál legalább egy héttel előtte.

- A nagyi elfelejtett szólni, hogy ma a barátnőivel fürdőbe megy és nincs ki vigyázzon a farmra, mert az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy megy. Így nem tudott felbérelni senkit. Muszáj, leszel te menni, mert én dolgozom. Na, öltözz.

- Csodálatos. Komolyan mondom – pufogtam majd bevonultam a fürdőbe. A tükörben most egy nagyon fáradt Bom köszönt vissza rám. Útálok korán kelni… Már épp vettem volna le a pizsimet amikor eszembe jutott, hogy talán előbb szólni kéne a többieknek, hogy ők is nyugodtan eltudjanak készülni. Már csak egy kérdés. Kit hívjak? Zelot kéne. De mostanában mindig vele vagyok és elhanyagolom Yongguk Oppát… Oké sajnálom Junhong, de ez nem a te napod.

- Bocsánat – motyogtam magamnak, de Zelo felé címezve. Visszamentem a szobámba és felkaptam a telefonom. Következő lépésként pedig tárcsáztam Oppa számát. Kicsit várnom kellett, de nem volt olyan vészes. A lényeg az, hogy felvette.

- Oppa! – köszöntöttem. - Sajnálom, hogy felkeltettelek és, hogy ilyenkor zavarlak…

- Nincs semmi baaaaj - húzta el az a betűt. - Most keltem nem rég úgyis... Fogalmam sincs, hogy miért volt kedve ilyenkor Himchannak befeküdnie mellém, de mindegy - sóhajtott. - Mit szeretnél?

- Tudod meséltem már, hogy a nagyimnak van egy farmja és minden évben elmegyek oda egyszer Jiyeonnal... - hümmögött ebből kifolyólag gondoltam folytathatom. - Szóval ma kéne menni...

- Ja, hogy nekem is mennem kellene?

- Jó lenne ha jönnél. Tudod mostanában alig vagyunk együtt - mondtam szomorúan. - Tudom, hogy általában egy házban vagy helyen vagyunk, de az nem olyan. Hiányzol és szeretnék veled tölteni egy kis időt - mosolyogtam.

- Mást is akarsz hívni a csapatból?

- Hát Daehyun, de csak Jiyeon miatt. Tudod hívni szeretném Jiyeont is, habár lehet ez nem jó ötlet mert Dongwoo is tuti jönni fog viszont lehet Daehyun nem örülne neki, hogy Dongwoo ennyit van Jiyeonnal.

- Én akarok spanolni Dongwooval! Majdnem egy idősek vagyunk, és szerintem tökre jó kapcsolatunk lehetne! Hííííívd már őt is és megyek! Nem érdekel Daehyun most! Kell nekem az a fiú! De ezt ne értsd félre, csak... kizárólag havernak! – mondta el óriási lelkesedéssel.

- Ez furcsa volt - néztem össze-vissza zavartan. - Mindegy elhívom Jiyeont ő meg majd eldönti, kiket húz magával. Ami most érdekel, hogy elvisztek kocsival vagy mind a tömegközlekedést választjuk?

- Vonatozni akarok - mondta - nagyon rég ültem már olyanon. Én és te azzal megyünk a többiek meg azzal, amivel akarnak - lett vidám a hangja.

- Rendben. Akkor egy óra múlva találkozunk előttünk. Ugye eljössz elém?

- Tudtommal csak ma... Nagyi hirtelen gyógyfürdőbe ment a barátnőivel. Lehet, hirtelen gondol egyet és már is ott marad éjszakára vagy ilyesmi.... A nagyim egy nagyon szeszélyes asszony!

- Miért egy óra múlva? Addig el sem fogok készülni! Ráadásul mennyi időre megyünk?

- Azért egy óra múlva, mert Nagyi indulása előtt oda kell érni Tudtommal csak ma... Nagyi hirtelen gyógyfürdőbe ment a barátnőivel. Lehet hirtelen gondol egyet és már is ott marad éjszakára vagy ilyesmi.... A nagyim egy nagyon szeszélyes asszony!

- Annyi időre nincs is értelme lemenni...

- Felőlem maradhatunk tovább is... Ez ne rajtam múljon!

- Maradjunk! Úgyis most nincs fellépésünk egy ideig... Mondta a menedzserünk is, hogy elmehetünk a családunkhoz, meg ilyesmi... Szóval most inkább töltsük az időt egy olyan helyen ahol nem tudják, hogy kik vagyunk!

- Rendben akkor több dolgot pakolok. Na, de most leteszem, mert gyorsan el kell készülnünk. Majd gyere be! - mondtam és letettem a telefont.

Ez után rögtön hívtam Jiyeont, hogy ma menni kéne a nagyihoz. Ő ennek egyáltalán nem örült. Biztosan, azért mert felkeltettem. Mindegy. Azt mondta, hogy hozni fogja Dongwoot és Daehyunt is… Csak ne öljék meg egymást a múltkori reptéri eset után. Mivel Jiyeon is vonatozni akar ezért mindenki vonatozni fog. Volt még háromnegyed órám szóval gyorsan beálltam a zuhany alá és lecsutakoltam magam. Gyorsan megmostam az arcom és a fogam majd magamra kaptam valami egyszerű és kényelmes ruhát. Elővettem egy kisebb bőröndöt és belepakoltam egy pár ruhát. Kitudja, hogy Yongguk meddig akar maradni. Azért remélem azzal tisztában van, hogy Nagyi is haza fog jönni… Miután mindennel megvoltam kimentem a konyhába ahol apa elém is rakta a csodás reggelim.

- Na, kivel mész?

- Yongguk Oppa, JiHyun, Dongwoo.

- Visszajött? – csodálkozott apu.

- Vissza – bólintottam. – Jól össze is kaptak a reptéren… Daehyun és Dongwoo is ott hagyták Jiyeont, de aztán Dae visszament érte.

- O… Ez érdekes. Zeloval mi lesz?

- Mi lenne? Otthon marad. Mostanában mindig vele vagyok, kell egy kis idő magamra és Yonggukra is nem? Legalább így ő is egyedül lehet egy kicsit, meg a többiekkel – mosolyogtam.

- Van benne valami. Kicsim, figyelj egy kicsit – váltott komolyra mire én megálltam az evésben. – Mit szólnál hozzá ha elkezdenék ismerkedni?

- Van elég barátod nem? – vontam fel a szemöldököm.

- Mármint úgy értem nőkkel… - lett bizonytalan. Mi? Apa randizni akar? De hát… mi lesz anyával? Tudom, hogy meg halt, de akkor is. Mi ez a nagy randizni akarás? Eddig is teljesen jól megvoltunk. Nincs szükségünk másra. Nincs szükségem pótanyára.

- Óóó – húztam el e kis betűt – Vagy úgy… Hát… Nekem nincs ellenemre – hazudtam majd magamra erőltettem egy halvány mosolyt.

- Akkor jó – Láthatólag nagyon megkönnyebbült… - Már féltem, hogy ellenezni fogod.

- Már miért tenném? Ezzel minden rendben van nem? – nyeltem egy nagyot miközben visszavittem az üres tányérom a mosogatóba.

- Hát persze – mosolygott miközben kicsit megsimította az arcom. - Tudod, hogy nagyon szeretlek ugye?

- Én is szeretlek apa – öleltem meg. Ezt a gyönyörű családi pillanatunkat gondolom Yongguk szakította meg ugyanis kopogtattak majd beléptek az ajtón. Tényleg Yongguk volt az így hát apa karjaiból az övébe száguldottam. Miután megtörtént az ölelés meg minden ilyesmi elindultunk a vonatállomásra. Az út alatt egy csomót beszéltünk. Még mindig olyan csodálatos, mint eddig. Minden hülyeségről el tudtunk beszélni és nem volt olyan, hogy csendbe lettünk volna. Már alig vártam, hogy eltölthessek egy kis időt Oppával. Tényleg hiányzott még annak ellenére is, hogy Zelo tökéletesen elszórakoztatott. Mind a kettőt nagyon szeretem. Igaz Zelot máshogy, mint Yonggukot, de egyik nélkül se tudnám elképzelni az életemet. Apropó élet. Kipróbáltunk még tavaly egy új módszert, ami az elején sokat is segített. Tényleg azt hittük nem lesz semmi gond és ha nem is teljesen, de elég nagy arányban meggyógyulok. Viszont az elmúlt 1 hónapban egyre rosszabbul vagyok és kezdek félni. Meg persze azt se szeretném, hogy a többiek előtt essek össze… Igen még mindig nem tudnak semmit. Apu és Jiyeon mindig rágja a fülem, hogy igazán elmondhatnám, de eddig még nem volt hozzá elég erőm. Egyszer… Talán… De ne gondoljunk most a rossz dolgokra. Mikor odaértünk a vonatállomásra morcosan konstatáltam, hogy rajtunk kívül több mint 3 ismerős áll a felszállóhelyünkön. Magyarán nem csak JiHyun és Dongwoo bácsika állt ott, hanem plusz 4 fölösleges személy. Ezt ne úgy tessék érteni, hogy az életben fölöslegesek, dehogyis csak a nyaraláshoz.

- Ti meg mit kerestek itt? – néztem összeszűkített szemekkel a 4 jómadárra.

- Daehyun hyung elhívott minket... Azért, hogy ne legyen csak ő Dongwooval összezárva - mondta Zelo.

- De hát ezt én nem engedélyeztem! - néztem gyilkos tekintettel Daehyunra.

- Most miért baj ha ők is jönnek? Legalább Zeloval lehetsz - vont vállat.

- De hát mindig vele vagyok! - csattantam fel. - Yongguk Oppával is szeretnék tölteni egy kis időt, de úgy látszik ez nekem nincs megengedve - pufogtam.

- Kilőjük innen Zelot aztán lehetünk kettesben - mosolygott Gukkie.

- Héé! - mondta mérgesen Zelo. - Inkább téged kéne!

- Mindenkit ki kéne, aki fiú a B.A.P-ben van és nem Daehyun és Yongguk... Már bocsi Zelo bébi - mentem oda majd egy kis puszit nyomtam az arcára, ami elég nehéznek bizonyult... Miért ilyen magas? - Mindegy... Most már akkor menjünk - sóhajtottam.

- Meg sem ölelsz? - jött oda mellém Jiyeon

- Ja, de persze - öleltem át jó szorosan. - Hiányoztál kis husi - nyomkodtam meg. Tudom, hogy nem vagyok valami rendes, de én végig Yonggukkal voltam. Volt is eléggé lelkiismeret furdalásom, hogy Zeloval nem nagyon foglalkoztam. Viszont mióta összejöttünk tényleg eléggé össze vagyunk nőve. Még mindig emlékszem minden egyes pillanatára…

Óriás pandámat szorongatva szenvedtem az ágyamon miközben azon törtem a fejem, hogy mégis hogyan mondjam el Zelonak, hogy én szeretem őt. Igen elérkeztünk arra a pontra mikor én nyíltan ki merem állítani, hogy szerelmes vagyon Choi Junhongba. Erre körülbelül három napja jöttem rá és azóta is azon rágódom, hogy mégis miként mondjam el neki. Kérdeztem apát is, de ő csupa hülyeséget mondott… Jiyeon pedig elintézte azzal, hogy ezt nekem kell tudnom… Yongguk pedig azt mondta idézem „Miért még nem jártok?”. Oké az alapján, hogy Zelo vitt mindenfelé annak érdekében, hogy meghódítsa szívemet még ha úgy is tűnhetett, hogy mi együtt vagyunk ez nem volt igaz… Talán ott kéne elmondanom ahol minden kezdődött? Igen! Az csodás lenne ha ott mondanám el neki ahol legelőszőr találkoztunk.

- De mégis, hogy mondjam el neki? – kérdeztem a még mindig Anonymus pandámat. Ahogy vártam nem válaszolt, de most nem ez a lényeg. Talán csak elé kéne állnom és megmondani neki, hogy: Zelo én is szeretlek téged és megcsókolni. Oh csak a gondolatára is elpirulok pedig nem ez lenne az első… Mindegy mire odaérek kitalálom. Felhívom az én kis husikám és elhívom a szökőkúthoz. Miközben kicsörgött azért imádkoztam, hogy ne legyen próbájuk vagy ilyesmi. Tudtommal ma nincs nekik és remélhetőleg nem is jött közbe semmi. A telefont pár csörgés után fel is vették és félve szóltam bele.

- Sz-szia Zelo - dadogtam.

- Hello - válaszolt kedvesen.

- Figyelj... Ráérsz most? - kérdeztem remegő hanggal. Remélem igen. Ha nemet mond nem biztos, hogy még egyszer össze tudom magam szedni.

- Természetesen ráérek! - mondta. - Egyébként van valami baj?

- Nem! Dehogyis. Semmi baj, sőt pont az ellenkezője - mosolyodtam el. - Öm... izé... tudnánk találkozni?

- Hát miért ne tudnánk? Mond meg az időt és a helyet és megyek is.

- Egy óra múlva a szökőkútnál. Az jó neked? Addig te is meg én is el tudok készülni meg ilyesmi... – magyaráztam.

- Persze, hogy az! Ott leszek.

- Akkor ott találkozunk! Alig várom - motyogtam a végét.

- Én is. Na megyek készülődni. Jó legyél, szia! - mondta majd várt gondolom arra, hogy én rakjam le a telefont.

- Szia - köszöntem el majd letettem a telefont és a fürdőbe rohantam készülődni. Mivel most fogom elmondani neki, hogy mégis hogyan érzek iránta a legjobb formámat kell hoznom. Gyorsan levettem az eddig rajtam lévő pandás pizsim és a zuhany alá álltam. Megmostam a hajam, hogy friss, puha és szép legyen majd magamat is jó alaposan átmostam. Kilépve gyorsan megtörölköztem majd a köntösömben a szekrényem elé álltam. Már vagy 10 perce koptattam a lábaim és a körmöm is rágtam, mert fogalmam sem volt, hogy mit vehetnék fel. Most így belegondolva minden találkozásunk előtt ennyire kész voltam attól, hogy mit vegyek fel, de most egy fokkal jobban idegeskedtem. Vajon még mindig szerelmes belém? Mi van ha már nem? Istenem Bom! Ilyenekre még csak ne is gondolj. Ha nem szeretne nem vinne ide meg oda. Hirtelen a kezembe akadt egy barna szoknya, aminek széthajtogatás után a belsejében egy fehér toppot találtam a hozzávaló fehér hálós felsővel. Oké ez talán megteszi. Letettem az ágyra majd elmentem megszárítani a hajam és feltenni egy kevés sminket. Mikor ezekkel készen voltam visszasiettem a szobába és magamra kaptam a nemrég kiválasztott ruhadarabokat. Kerestem hozzá egy megfelelő nyakláncot, a szekrényem aljában pedig rábukkantam a megfelelő sarura. Felkaptam a telefonom és el is indultam a megbeszélt cél felé. Már csak 13 percem volt szóval eléggé sietnem kellett. Gyalog már tuti nem érek oda…

- Ya! Ya! – kiabált apu. – Hova megyünk ilyen sietősen?

- Megyek bevallani Zelonak az érzéseim! – kiabáltam majd el is hagytam a házat. Nagy szerencsém volt mivel épp, hogy el tudtam kapni egy taxit. Még így is késni fogok életem nagy jelenéséről, de legalább nem annyira… Kettő, két perce kések és még csak most állt meg az autó a park közelében… Gyorsan fizettem majd kipattantam az autóból és rohantam a cél felé. Az utolsó lépéseket már lépésbe tettem meg, hogy Zelo ne lássa mennyire kifulladtam és ki tudjam magam fújni kicsit. Mikor odaértem Zelo maszkban és sapiban ült a szökőkút szélén.

- Sajnálom, hogy késtem – léptem elé bűnbánó fejjel.

- Igazából én is csak öt perce értem ide - mosolyodott el.

 - Akkor jó - mosolyogtam zavartan majd helyet foglaltam jó közel hozzá. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele kis mondandómba.

- És mi az oka annak, hogy ezen a csodálatos napon idehívtál? - fordult felém.

- Áh, nem olyan nagydolog - legyintettem. Na jó, de az. Eléggé nagydolog, legalábbis szerintem, de majd mindjárt te is eldöntheted... - Emlékszel mikor először találkoztunk?

- Igen... - sóhajtott. - Ezt ne úgy vedd, hogy bánom, a találkozásunkat, mert természetesen nem teszem! Tudod eléggé kellemetlen volt csurom vizes gatyával végig sétálni az utcán. Nehéz lenne ezt elfelejteni - nevetett.

- De vicces volt - nevettem én is. - Tudod az volt életem legeslegjobb véletlen cselekedete. Tényleg nem akartalak belelökni - néztem rá bűnbánóan.

- Ne bánd! Ez az oka annak, hogy most szerethetlek téged - fordult el, ahogy láttam egy kicsit elpirult.

- Olyan aranyos vagy - mondtam majd visszafordítottam magam felé, hogy a szemébe tudjak nézni. - Tudod a dolog, amiért idehívtalak... - motyogtam.

- Amiért idehívtál? - ismételte a szavaimat.

- Ne siettess már kérlek! Tudod ez nem könnyű... Még sose csináltam ilyet te vagy az első és itt siettetsz. Azt hittem, hogy idefelé jövet majd áttudom gondolni, hogy mégis mit mondjak, de nem mert teljes ideg voltam, amiért késni fogok most pedig itt vagyok mondanám amit akarok, de siettetsz! - fakadtam ki a kelleténél kicsit jobban ő pedig csak megszeppenve figyelt. - Bocsi - szabadkoztam.

- Mond már... Nem foglak megenni - mosolygott. - Kettőnk között marad, amit most itt beszélünk, vagyis hát remélem... - nézett körül.

- Nem is attól félek, hogy megeszel, habár amitől félek azt épp az előbb bizonyítottad be, hogy nem kell tőle félnem... Viszont ez olyan nehéz. De mindenkinek megy nem? Végül is ott volt apa anya, a te szüleid mindenki szülője aztán Jiyeon és Daehyun ha nekik ment nekem is menni fog meg aztán neked is ment. Csak össze kell szednem magam! Adj egy kis időt! - fordultam el majd mély levegőket vettem és szépen lassan fújtam ki azokat.

- Adok én neked ne aggódj. Itt leszek veled ameddig el nem mondod - mosolygott.

- Szóval - fordultam vissza. - Mikor először találkoztunk azt hittem csak egy felfuvalkodott hólyag vagy, aki rám akarja kenni, hogy belelöktem a szökőkútba és még a cuccaiért se képes eljönni hanem a haverját küldi. De aztán egyre többet beszéltünk és egye jobban megismertelek és megismertem az aranyos, törődő és kedves Zelot is. Sőt az összes Zelot megismertem… Aztán az esküvő előtt elindult bennem valami… valami jó. Viszont mikor az esküvőn megcsókoltál teljesen kétségbeestem és megijedtem. Utána pedig teljesen összezavarodtam. Nem tudtam, hogy most tetszel-e vagy szeretlek… Egyszerűen jól éreztem magam veled és kész. Aztán mostanában, oké csak 3-4 napja… nem is ez a lényeg – legyintettem. -, hanem, hogy rájöttem valamire. Valami nagy dologra… És most azért vagyunk itt, hogy én ezt elmondjam neked csak nem egészen tudom, hogy mégis, hogy kéne. De szerintem már arra várat ez az egész, hogy kimondjam azt a szót. Szóval megköszönném ha levennéd a maszkot.

- Re-rendben - mondta lepődötten, majd lassan lehúzta a száját eltakaró darabot. Hogy még véletlenül se szúrja ki semmilyen rajongó gyorsan kellett cselekednem szóval nagy levegőt vettem majd kimondtam.

- Szeretlek Choi Junhong - mondtam majd ajkaim az ajkaira tapasztottam.

- Erre vártam már mióta! - mondta miután elváltunk egymástól. - Szóval van arra esélyünk, hogy együtt legyünk?!

- Ahogy Yongguk mondaná rám átköltve: Miért még nem járunk? - mosolyogtam.

- Mivel még nem kérdeztem meg ezért nem! - mondta, majd megfogta a két kezemet, és a szívéhez tette a kezét. - Miattad dobog ilyen gyorsan, érzed?! Megőrjíted! Mivel most már tudom, hogy a szívem párja nálad van, ezért megkérdezem. Kim Bom, leszel a barátnőm?

- Ez még kérdés? Hát persze hogy leszek – ért fülig a szám sarka.

- Szeretlek! - ölelt meg jó szorosan.

- Én is szeretlek Zelo - öleltem vissza.
Elmélkedésemből Youngjae robbantott ki.

- Hahó! – lóbálta előttem a kezét. – Hozzád beszélek. Kérsz rágcsit? – nyújtotta felém a mogyorós tasakot mire bólintottam majd vettem egy maroknyit. – Egyébként min kalandoztál el ennyire? – érdeklődött.
- Azon, hogy hogyan vallottam be ennek a kis hülyének, hogy szeretem – hajoltam Zelohoz majd egy gyors puszit nyomtam az ajkaira mire ő elmosolyodott majd folytatta eszmecseréjét Jonguppal.

Minirigó & Adrienn xX